Sziasztok!
A múlt héten a párkapcsolat felépítéséről, összetartásáról, a benne lévő közös célokról írtam. Azt is megírtam, hogy miért olyan fontos ez a terület az életben. Mennyi energiát ad a hétköznapokban, a sportban, de akár ugyanennyit el is vesz belőle!
Az első a közös cél, a közös realitás, a kapcsolódási pontok! Van még egy pár fontos dolog, ami ezt a területet támogatja!
Ilyenek pl. az, hogy egy párkapcsolatban van erkölcsi kódex. Ez annyit jelent, hogy a két fél között vannak megegyezések. Ez minden kapcsolatban más és más. Talán mondhatom, hogy alapvető a hűség.
Az én kapcsolatomban beleegyeztem abba, hogy figyelek a rendre, és olyan alapossággal, ami a páromnak megfelelő. Nekem is voltak kéréseim a párom felé. Ezeket mindet ki is kommunikáltuk. Majd ezek után bele is egyeztünk abba, hogy ezekre próbálunk oda is figyelni. Nem mindig sikerül,d e törekszünk rá!
Abba a pillanatban, ahogy ezt valamelyikünk is megszegi, az egy olyan tett, ami árt a kapcsolatnak. Mivel mi magunktól és önszántából egyeztünk bele, így azért, ha hibázunk és megszegjük ezeket a dolgokat - bizony vállalnunk kell a felelősséget!
Azt javaslom, üljetek le a párotokkal, és írjátok meg a saját erkölcsi kódexeteket és megegyezéseiteket! Ne csak beszéljétek át, hanem írjátok is le egy olyan helyre, ahol rá fogtok tudni nézni! Fontos, hogy a másik fél saját maga, bármilyen kényszerítő hatás vagy nyomás nélkül egyezzen bele abba, hogy odafigyel a másik kéréseire. Miért olyan fontos ez??? Azért, mert ha netalántán egy olyan tettet követ el, amivel megszegi - akkor elé lehet rakni azt a papírt, amin ő maga beleegyezett abba, hogy erre valóban odafigyel! Sokszor szokott az lenni, hogy az egyén elkezdi megmagyarázni, hogy ő ezt miért tette. A rossz hírem az, hogy maga a helytelen tett az attól még ugyanaz marad, és ugyanúgy árt a kapcsolatnak. Mert ebbe ő egyezett bele, hogy figyel rá, és ezt szegte meg!
Fontos nagyon a kommunikáció!Sokszor van az, hogy van egy párkapcsolatban valamilyen probléma. Pl. a pár egyik tagja nem mossa el a poharat, amiből ivott. A másik ráüvölt, hogy már megint nem mostad el. Ő ezt már nem bírja, és ebből elege van. A másik fél nem tudja ezt mire vélni, mivel eddig ez nem volt probléma soha sem. Nem reális neki ez az eset. Ilyenkor el kell kezdeni kommunikálni az egyénnel, akinek elege van ebből a kapcsolatból. Szerintem az egyértelmű nektek is, hogy a baj forrása nem egy elmosatlan pohár!!!
Meg kell kérdezni, mi a baj, miért ideges a pohár miatt? Ilyenkor jönnek a válaszok, hogy mert te soha nem mosod el és én ezt már nem bírom, és a többi és a többi. Lehet ez igaz, de lehet, hogy nem. Ilyenkor le kell nyugtázni a panaszkodó félt! Azzal, hogy oké, megértelek! Utána pedig meg kell kérdezni, hogy van-e esetleg ami még bántja?
Erre jönnek sorra, hogy ez is meg az is bántja, de ezek még mindig nem valós dolgok... Ilyenkor mindig le kell nyugtázni, és tovább kérdezni, hogy van-e esetleg még valami, ami bántja?
Előbb-utóbb ki fog jönni a probléma
valódi forrása! Teszem azt 2 héttel ezelőtt az utcán sétálva az egyik fél elkalandozott, és az ellenkező nem képviselőjét figyelte meg. A másik fél pedig ezt észrevette, és úgy érezte, hogy ez az ő erkölcsi kódexük megszegésével járt. Ezt akkor nem tette szóvá, nem beszélte meg, csak hagyta elhatalmasodni az érzést. Vagyis nem kommunikált! Majd egy kis idő elteltével ez az érzés csak egyre erősebb lett, és a másik fél bármit tett, azt már az előzőleg elkövetett cselekedetével azonosította.
Amikor már meg van a probléma forrása, akkor lehet már kezelni azt. Lehet például, hogy a fél, aki a tekintetével elkalandozott, csak éppen elgondolkodott, és csupán pont arra fordította a fejét, de nem is a másik nem képviselőjét nézte! De az is lehet, hogy tényleg megakadt rajta a tekintete, viszont ha akkor ezt megbeszélik - nincsen semmilyen probléma!
Szóval nem véletlenül tartják úgy, hogy a világ egyetemes oldószere a kommunikáció! Azt javaslom, kommunikáljatok sokat!
A jövő heti cikkem témája a kommunikáció lesz, és az, hogy hogyan is csináld, és ezáltal hogyan válhatsz sikeressé!
Látogassatok el
street workout oldalra, ahol edzésekkel tudjuk segíteni a jó erőnléti állapototokat, és nézzétek meg a
Glife receptes oldalt, ahol olyan ételkülönlegességeket kaptok tőlünk, amikkel szálkás és energikus formát tudtok elérni.
Legyetek győztesek a hétköznapok csatáiban!
Bodnár Gladiator Ákos