Hírek, Események

EGY CSÉSZE VONZERŐ

Body Building Bolt
2015.08.28 15:00
EGY CSÉSZE VONZERŐ

Az alvás megvonása hatással lehet az edzés alatti teljesítményre. Elmondjuk, hogyan kerüld el!

 

A koffeinbevitel és az alvás, illetve annak hiánya, gyakran kéz a kézben járnak. Egy 2012-ben publikált tanulmány során a kutatók megfigyelték, hogy az edzés előtti koffeinfogyasztás képes megelőzni az alváshiány következtében kialakult edzésteljesítmény csökkenést.

A megfigyelésben 16 profi rugby játékos vett részt, akik közül volt aki ténylegesen koffeint (kb. 400mg) kapott egy órával edzés előtt, volt aki pedig placebót. Az alanyok által nyújtott információk szerint be lettek sorolva alváshiányos (6 óra vagy kevesebb alvás) illetve nem alváshiányos (legalább 8 óra) kategóriákba. Az alanyoknak 4 sorozat fekve nyomást, guggolást, és evezést kellett teljesíteniük, az előzőlegesen felmért egy ismétléses maximumuk 85%-ával,minden sorozatban annyi ismétléssel, amennyivel csak lehetséges. A tesztoszteron és a kortizol szintjét a nyálból mérték, mintát véve a táplálék-kiegészítés és edzés előtt, valamint edzés után.

Ahogyan arra számítani lehetett, az alvás megvonása az edzésen nyújtott teljesítményt csökkentette, ám azok az alanyok akik emellett koffeint használtak edzés előtt, ugyanolyan jól teljesítettek mint azok akik megfelelő alvás után, azonban koffein nélkül edzettek. A koffeint kapott kipihent alanyok pedig minden másik csoportnál jobban teljesítettek. Ezeknek az egyéneknek az esetében a koffeinbevitel megnövelte az edzés előtti, valamint az edzés utáni tesztoszteron szintjét is. Annak ellenére hogy a koffeinbevitelt a kortizolszint (egy katabolikus hormon) növekedésével azonosították, ennek a szntje nagyobb volt alváshiányos alanyoknál.

Ez egy megfelelő résztvevőkön, jól kivitelezett kísérlet volt. A legérdekesebb benne pedig az a hormonális adat, mely szerint a koffein növeli a tesztoszteron szintet. A koffeinbevitel hatására megnövekedett kortizol szint eltántorító lehet, azonban van fény az alagút végén. Kicsit mélyebbre ásva a tanulmányban megfigyelhető, hogy a koffeinbevitel előnyös hatással van az anabolikus folyamatokra.  Ne feledd azonban, hogy a koffeinbevitel mellett szükség van a megfelelő alvásra is.

Fogyassz tehát 200-400mg koffeint edzés előtt, és amikor csak tudsz, aludj legalább 8 órát. Ezt az edzés előtti adagot fedezheted két adagolókanálnyi BLADE NO BEAST edzéselőtti táplálék-kiegészítővel, mely a 200mg koffeinen felül olyan hasznos hatóanyagokat is tartalmaz mint a Beta-Alanin, vagy az arginin.

TEAM BLADE SPORT