Már megmutattuk az edzést, amivel Hugh Jackman kitűnő formába hozta magát. Körülbelül napi két órát edzett kőkeményen, ám ehhez kellett az energia is. Ezt egy különleges diéta biztosította számára, ami egy nagyon korai korból ered.
Mindenki farkasa napiszinten körülbelül 6000 kalóriátvitt be, hogy ellássa az izmait a kellő tápanyagokkal. Mindezt egy különleges módszerrel tette, ami nem más mint az 16:8 étkezés. Más elnevezésén időszakos böjt. Ez a módszer egészen régre, az őskor időszakába nyúlik vissza, ahol az embereknek még le kellett vadászni az élelmet és csak azután jöhetett a lakmározás. A lakmározás szó szerint értsd, ugyanis a módszer arról szól, hogy 8 óra áll rendelkezésedre ahhoz, hogy egyél.
Hugh Jackman (@thehughjackman) által megosztott bejegyzés,
Jackman esetében ugye ez 6000 kalória volt, ami azért embert próbáló feladat. Az ezután következő 16 órábanviszont nem ehetsz egy falatot se. A könnyítés ebben annyi, hogy a 16 órába beletartozik az alvás is, ami egy pillanat alatt a felére redukálja az éhen töltött órákat. Ehhez a diétához nagyon fontos még a hidratáció, amit folyamatosan fenn kell tartani.
Hugh Jackman (@thehughjackman) által megosztott bejegyzés,
Érdekesség, hogy amerikai kutatók azt találták ezzel a diétával kapcsolatban, hogy nagy mértékben csökkenti a rák kialakulásának lehetőségét és a szívbetegségekét is. Pontosan a 16 órás böjt időszaknak köszönhetően, hiszen ez idő alatt kiüríted az energia celláidat és velük együtt távoznak a mérgek is. Viszont, hogy távozhassanak, ahhoz fent kell tartani a magas szintű folyadékbevitelt.
Hugh ezzel a módszerrel, ha nem is törölte el a reggeliét, de csúsztatott rajta. Délelőtt tíz környékén fogyasztotta el az első étkezését, majd ezután meghatározott időközönként vitte be a tápanyagokat egészen este hatig. Ezután nem evett semmit csak ivott. A két időpont közt pedig megejtette a mindennapos kemény edzését.
Hugh Jackman (@thehughjackman) által megosztott bejegyzés,
Ugyan sokat evett, de mindezt tisztán. Magas fehérjetartalmú ételeket fogyasztott, kevés szénhidráttal, sok zöldséggel. Ezeket kiegészítette tápkiegészítőkkel, mint a fehérje és a BCAA. Mindkettőből tudunk ajánlani a számodra: BLADE PROTEIN CONCENTRATE (1000G) BLADE BCAA 7000 2:1:1 (500G)
Apró csalás, hogy Jackam a forgatósok előtt 36 órával elvetette a hidratációt és pont az ellenkezőjébe a dehidratációbament át. Ugyanis ezáltal sokkal láthatóbbá vállnak az izmok. Azonban ez nagyon veszélyes is lehet. A színész is szakértők jelenlétében tette mindezt. Úgyhogy, ha nem pont úgy nézel ki, mint Hugh Jackmanakkor az ne törje meg a lelkesedésed.
Weboldalunk az alapvető működéshez szükséges cookie-kat használ. Szélesebb körű funkcionalitáshoz marketing jellegű cookie-kat engedélyezhet, amivel elfogadja az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltakat.