Ha te is szembesültél már az „Ettől a sok szertől csak károsítod az egészségedet!” mondattal a családod, a barátaid, vagy éppen valamely rendkívül tájékozott barátaid által, vagy épp te vagy az akinek a száját gyakran elhagyja ez a mondat, akkor olvasd el cikkünket.
AMIT MINDENKÉPP TUDNI KELL
Első körön le kell szögezzük, hogy a táplálékkiegészítők nem illegális doppingszerek. Ezek a szerek mint ahogy elnevezésük is mutatja, a táplálkozást segítik helyettesíteni, pótolni, valamint kiegészíteni amikor szükséges. Erre mint jól tudjuk a sportolóknak kiemelten nagy szüksége van, hiszen az edzések alatt okozott sokk miatt az izmokat minél előbb regenerálni kell, hiszen azok csak úgy tudnak regenerálódni, növekedni.
Ehhez a folyamathoz járulnak hozzá a különféle táplálékkiegészítő termékek, melyek ha kicsit jobban belegondolunk, nem is biztos hogy olyan sokkal mesterségesebbek lennének mint a hétköznapi táplálkozásunk.
ÉLELMISZER VS. TÁPLÁLÉKKIEGÉSZÍTŐ
Miért mondjuk azt hogy ezek már szinte nem is különböznek egymástól? A válasz egyszerű. Gondoljunk csak bele, hogy a mai társadalmi körülmények között, a hatalmas tömegtermelés hatására milyen módon etetnek és tenyésztenek haszonállatokat? Mi kerül bele abba a kenyérbe, pékáruba, amit elfogyasztunk?
Rengeteg hétköznap is használt ételről fogalma sincs az emberek nagy részének, hogy mit tartalmaz valójában, és milyen eljáráson esett át. Hiszen ezek az ételek annyira beégtek a köztudatba, annyi reklám szól róluk, és olyan ízletesek a legtöbb esetben (köszönhetően a trükkös ízfokozóknak), hogy ezzel az emberiség nagy része nem is foglalkozik. Ellenben a táplálékkiegszítőkkel, amik viszonylag új keletű dolgok, annál inkább. Pedig gondoljunk bele, hogy ezeket vegytiszta laborkörülmények között állítják elő, csomagolják légmentesen, majd teszik a vásárlók elé a polcokra.
A SOK FEHÉRJE KÁROS!?
Ezt a kijelentést a mai napig érthetetlenül próbálja feldolgozni a testépítéssel és táplálkozással napi szinten foglalkozók közel 100%-a. Mitől lenne egy tiszta tápanyag káros? Ezek a sztereotípiák úgy alakultak ki, mint ahogy a népmese terjed. Elolvasol egy cikket a feléig, elmeséled a haverodnak, aki azt kicsit módosítva tovább meséli. A sok kísérlet közül egyik sem bizonyítja a fehérjekészítmények káros hatásait. A túlzott fehérjebevitellel azonban természetesen óvatosan kell bánni, mindenkinek szem előtt kell tartania a saját igényeit, aktivitási szintjét, és az összességében bevitt tápanyag mennyiségét.
A sportolók illetve a testépítők egyszerűen szólva fejlődő szerezetek. Ha ezt tartjuk szem előtt, akkor máris világossá válik minden, de érdemes csak abba belegondolni, hogy hogyan táplálunk egy csecsemőt. Három óránként etetjük, az anyatejjel, vagy esetleg tápszerrel (ugye ez is „mű”!?) pedig magas fehérje és ásványi anyag bevitelt biztosítunk neki. Mindezt azért, hogy támogassuk a fejlődését, és megerősítsük a szervezetét. Ugyanez történik a sportolóknál is, és ha ezt megérted, akkor lehet megkíméled a barátodat, rokonodat, ismerősödet egy idegtépő vitától.
TEAM BLADE SPORT